Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárának jelenlétében adtuk át a legújabb csarnoképületünket. Az 1,9 milliárd forintos új csarnok az összesen 3,2 milliárd forintos kapacitásbővítési beruházás része. A szeptember 17-én átadott 4900 m2-es gyártó- és raktárépület a Honsa nyolcadik csarnoka.
A csarnokavató ünnepség egyben a vállalatunk 20 éves jubileumi rendezvénye is volt. Az elkészült csarnoképület ünnepélyes átadóján Max Koller, a Koller Csoport tulajdonosa és ügyvezetője elmondta, a magyarországi leányvállalat a legnagyobb gyártóüzeme a cégcsoportnak, és emiatt egyik legfontosabb pillére. A Honsa Kft. nagyban hozzájárult a cégcsoport sikertörténetéhez, hogy Európa egyik piacvezető autóalkatrész-gyártójává válhattak. Beszédében kiemelte, húsz évvel ezelőtt elsősorban a kultúra és a külföldiek iránti nyitottság miatt választották Magyarországot, azon belül is Pécset, ami azóta is jó döntésnek bizonyul.
Magyar Levente beszédében kihangsúlyozta, a Honsa Kft. kapacitásbővítési beruházása is példázza, érdemes külföldi befektetőknek Magyarországra jönni, itt beruházni. Hozzátette, a kormányzat továbbra is támogatja Pécs és a Dél-Dunántúli régió infrastrukturális fejlesztését, hogy a Baranya megyei székhely tovább fejlődhessen.
A rendezvényen dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő is felszólalt. A kormány számára fontos a Dél-Dunántúli régió, továbbra is támogatják Pécs újraiparosítását és munkahelyteremtését. Fontos partner ebben a német tulajdonú Honsa Kft. is, akik a jövőben az új gyártócsarnok felépítésével a térség gazdaságát és munkahelyteremtését is támogatják.
A Honsa Kft. mára a világ egyik vezető autóalkatrész-gyártójává nőtte ki magát. Egyedülálló termékünk a saját fejlesztésű technológiával készülő csomagtér-fedlapok és kalaptartók, amelyeket nemzetközi piacra gyártunk immár két évtizede. A most átadott épületegyüttes egy 4900 m2-es, 12 m belmagasságú gyártó- és raktárépület, melyből 2900 m2 a raktár és 2000 m2 a gyártó terület. Az új termelési területen komplett csomagtér-rendszereket fogunk gyártani, amihez trilaminát technológiát alkalmazunk, vagyis három komponensű anyag préselésével formáljuk meg az alakját, de vízvágás és alkatrészek ultrahangos behegesztése is szükséges ahhoz, hogy a csomagtér-rendszer elnyerje végső és pontos formáját. Ezen kívül újfajta szőnyegezési eljárással kalaptartókat is gyártunk a Porsche számára az új csarnokban, ami további munkahelybővítésre is lehetőséget ad.
A telephelybővítését 2016 év elején kezdtük meg, az üzembe helyezése várhatóan 2019. ősz folyamán meg is történik, az év végére így már közel 20 ezer négyzetméteren folyik majd a termelés a Honsa Kft-nél.